Hírek - A Soroksárt fogadtuk
2015.05.05   17:14

Az idősebbekre nehezebb mérkőzés várt a papírforma szerint, fiatalabbik csapatunk pedig kötelező győzelemre készült.


Az U21 azt a Soroksárt fogadta, amely az élboly végén, a hetedik helyen állt a tabellán, óriási szakadékkal köztük, és a nyolcadik helyezett csapat közt, míg mi a középmezőny második felében álltunk a mérkőzés előtt, így a vendégek számítottak esélyesebbnek. Kiegyenlített játék folyt a találkozón, az első játékrészben nem született gól, és igazán nagy helyzetet sem jegyezhettünk fel, a mezőnyjáték dominált. Fordulás után nem sokkal úgy tűnt, elérhetjük a bravúrt ezen a mérkőzésen, ugyanis mi szereztük meg a vezetést, ám sajnos nem sokáig örülhettünk, az elmúlt mérkőzésekhez hasonlóan újfent a saját hibáink bosszulták meg magukat, szinte ajándékba kapta a Soroksár az egyenlítést, innen pedig már nem tudtunk magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, a vendégcsapat fokozatosan felőrölte maradék energiánkat is, így végül magabiztosan vitte el a három pontot.

AIRNERGY FC U21 - SOROKSÁR SE U21 1 - 4 (0 - 0)
Fazekas - Benedek, Csatlós, Balogh, Králl - Berkes, Oláh, Gecse, Kárpáti, Szidor - Unyi
cserék: Erdei, Joó, Farkas, Vas, Botos
gól: Kárpáti

Értékelés:
Amíg tartott a koncentráció, addig kiegyenlített mérkőzést játszottunk. A második játékrész derekán a vezetést is sikerült megszereznünk, de sajnos nem tartott sokáig. Ezúttal is könnyű gólt ajándékoztunk az ellenfélnek és az egyenlítés után nem volt bennünk elég erő, hogy meg tudjunk újulni.

                                                         Pördi Ádám


U17-es csapatunk esélyesként léphetett pályára, hiszen míg mi a dobogós helyezésekért vagyunk harcban, riválisunk nem áll ilyen fényesen, számukra az első nyolcba kerülés is távolinak tűnik.
Ennek megfelelően fölényben játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát, de igazán átütő erő nem volt bennünk, így annak ellenére, hogy a mérkőzés nagy részében a vendégek térfelén folyt a játék, kevés igazán nagy helyzetet tudtunk kialakítani. Ennek ellenére végülis magabiztosan, mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve nyertük meg a találkozót.

AIRNERGY FC U17 - SOROKSÁR SE U17 2 - 0 (1 - 0)
Nádasi - Német, Berki A., Keszthelyi, Antal - Berki K. - Bakos, Dévényi D., Ferenczi-Bakó, Sziám - Dévényi M.
cserék: Fejes, Szabó K., Kiss N.
gól: Ferenczi-Bakó(2)

Értékelés:
Az előző mérkőzésekhez képest most jobban játszottunk, próbáltuk a saját játékunkat játszani, sokat járattuk a labdát, folyamatosan a Soroksár térfelén folyt a játék. Sajnos a támadások felépítésében akadtak gondjaink, nem tudtuk feltörni a vendégek zárt védekezését. Ennek a fő oka pedig az volt, hogy egyénileg próbálkoztunk, sokkal több kényszerítőre lett volna szükség, és a széleken több váltást kellett volna alkalmaznunk, hogy sikeresen megbontsuk a védekezésüket. De összességében megérdemelten nyertünk, ha jobban koncentrálunk a támadásainkra, akkor még nagyobb különbség lehetett volna. Gratulálok a győzelemhez.

                                                     Simon Péter

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: