Hírek - Beharangozó: Felnőtt futsal NB II - 2. forduló
2015.09.18   08:41

Az Újonc Corvinus-Totallsport.com legyőzése után újabb egyetemi gárdát fogadunk, ismét hazai pályán: az előző mérkőzés beharangozójában is említett TF SE a következő rivális.


AIRNERGY FC - TFSE
2015.09.21. hétfő 19.30, Gyulai István Általános Iskola
Döcögős első félidő után megrázta magát csapatunk, és néhány perc alatt fordított - végül meg sem álltunk hat gólig, tehát mondhatjuk, hogy magabiztos különbséggel nyertünk. Ezúttal azonban rutinosabb rivális, a hozzánk hasonlóan második szezonját kezdő TF csapata következik, mondjuk hasonló forgatókönyvvel is kiegyeznénk, amennyiben három pontot ér - mindenesetre nem lesz sétagalopp ez a találkozó, az biztosnak látszik. Új igazolásaink közül többen is góllal, gólokkal mutatkoztak be, két fiatal, lendületes, szervezett csapat csatájában talán az egyéni villanások dönthetnek ezúttal.





Ellenfelünk, a TF SE a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságból indulva immár második NB II-es szezonját kezdte meg. Aktuális formájukról nem igazán tudunk képet alkotni, hiszen az első bajnoki mérkőzésük, a Dream Team SE visszalépése miatt elmaradt - mindössze egy Magyar Kupa-találkozó áll a nevük mellett egyelőre, amelyen a jelentősen megerősödött Ferencváros ellen 6-0-ás vereséggel zártak. E találkozó alapján az látszik, hogy a tavalyi szezont a nyugati csoport ötödik helyén záró, bravúrosan szereplő gárdát igyekeztek tovább erősíteni; az Aramis- és MAFC-színekben több éves NB I-es rutinnal rendelkező, korábban a Ferencvárosban is szereplő kapus, Gremsperger Gábor, és a tavalyi szezonban a Vác színeiben 23 találkozón 32-szer betaláló, fiatal Makk Levente is fontos pontja lehet a TF csapatának.

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: