Hírek - Beharangozó: U18, U16 - 5. forduló
2015.09.18   07:56

U18-as és U16-os csapatunk hasonlóan szerepel, de ellentétes előjellel: míg az idősebbek százszázalékos mérleggel állnak, az ifjabb gárda első pontjaira hajt - a KISE ellen, hazai pályán kínálkozik erre a következő lehetőség.


AIRNERGY FC U18 - KŐBÁNYAI ISE U19

2015.09.20. vasárnap 9.00, Siketek SC sporttelep
U18-as csapatunk pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságot az egy évvel idősebbek mezőnyében, és jó esély mutatkozik a széria folytatására, hiszen a pont nélkül álló KISE a következő rivális. Támadójátékunkat eddig nem igazán érheti kritika, hiszen három találkozón tizenkilenc gólt szereztünk, a hatgólos Jakubek és az öt találattal álló Ferenczi-Bakó a góllövőlistán is előkelő helyet foglalnak el.



AIRNERGY FC U16 - KŐBÁNYAI ISE U16
2015.09.19. szombat 9.00, Siketek SC sporttelep
U16-os akadémistáink első győzelme egyelőre várat magára, az eddigi három találkozó mindegyikén vereséggel hagytuk el a pályát, pedig a lehetőségeink többször is megvoltak, hogy a magunk javára fordítsuk a mérkőzéseket, itt az újabb lehetőség, hazai pályán.


Ellenfelünk, a Kőbányai ISE csapata az eddigi találkozók eredményei alapján inkább a fiatalabbak, azaz az U17-esek mezőnyében számíthat sikerekre, az U19-es gárda pont nélkül áll jelenleg, míg az ifjabb korosztály egy győzelem mellett egy döntetlent és egy vereséget tud felmutatni. Érdekesség, hogy a 2014/15-ös szezonban is hasonló forgatókönyv szerint zajlott a KISE szereplése: az akkor még U21-es mezőnyben mindössze 5 szerzett ponttal sereghajtóként végeztek, az U17-es mezőnyben azonban negyvenhárom egységgel a hetedik pozícióban zártak ekkor.

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: