Hírek - Egy győzelem, egy vereség Vecsésen
2015.05.20   18:29

A Ferihegy Sportakadémia otthonába látogatott U19-es és U16-os csapatunk, az akadémisták a bajnoki címért küzdenek, és ez ezen a mérkőzésen is meglátszott, míg U19-es csapatunk kevésbé vérmes reményekkel, de szintén elszántan lépett pályára.

Jól kezdtük a mérkőzést, és a lendületünk az első játékrészben végig kitartott, fölényben játszottunk és számos helyzetet alakítottunk ki, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Ellenfelünk nem igazán találta a ritmust, és koncentráltabb helyzetkihasználással eldönthettük volna a három pont sorsát. Lehetőségeinkből azonban nem született gól, a második félidőt pedig borzasztóan kezdtük. két perc alatt két gólt kaptunk szinte a semmiből. A vezetés tudatában a hazaiak minden energiájukat a védekezésre, és ezzel az előny megtartására fordították, mégis jónéhány helyzet adódott csapatunk előtt, hogy megfordítsuk az állást. Gólt azonban csak az utolsó pillanatokban szereztünk, és ez kevésnek bizonyult a hátrány ledolgozásához, így nyerhető mérkőzésen szenvedtünk vereséget, pedig a játék képe alapján pontot, pontokat érdemeltünk volna.

FERIHEGY-VECSÉS U19 - AIRNERGY FC U19 2 - 1 (0 - 0)
Iváncsik - Pavelcsák, Csatlós, Joó, Balogh - István, Berkes, Unyi, Kárpáti, Nagy - Pándi
cserék: Dévényi, Gabura, Csicsely, Szidor, Vas, Vozári, Fazekas
gól: Csicsely

Értékelés:
A szokásos forgatókönyv szerint az első játékrészben futószalagon jöttek a helyzetek, de sorra ki is maradtak. Nem játszottunk rosszul, mi uraltuk a játékot, de gólt nem sikerült szereznünk. A második félidő rémálomszerű kezdése után a hazaiak bunker védekezését csak a 89. percben sikerült feltörnünk, pedig rengeteg lehetőségünk adódott arra, hogy megfordítsuk a találkozót. Sajnos nekünk "agyon kell nyernünk" egy mérkőzést ahhoz, hogy végül szoros meccsen a nevünk mellé írják be a három pontot, ez ezúttal nem sikerült.

                                              Pördi Ádám




U16-os csapatunk a győzelem reményében lépett pályára, a bajnoki címért harcoló akadémisták nem bíztak semmit a véletlenre, már az első húsz percben megszereztük a vezetést, és az első félidúő utolsó pillanataiban lőtt második gólunk a három pont kérdését végérvényesen eldöntötte. A második félidőben sem volt megállás, sőt: negyedóra leforgása alatt újabb háromszor találtunk be, vezetésünk így már fölényessé vált, olyannyira, hogy végül meg sem álltunk hét rúgott gólig. U16-os csapatunk tehát újabb győzelmével tovább menetel célunk, a bajnoki cím megszerzése felé.


FERIHEGY-VECSÉS U16 - AIRNERGY FC U16 0 - 7 (0 - 2)
Schubert - Barta, Blonski, Csopey, Szabó M. - Lesti, Zsíros, Szegő, Potocska, Sziám - Jurecska
cserék: Magony, Kiss Botond, Kiss Balázs, Dévényi M., Balogh M., Albert, Jurassa
gól: Zsíros (2), Dévényi M. (2), Jurecska, Balogh, Szegő



Értékelés:
Egész héten zökkenőmentesen tudtunk készülni a mai mérkőzésre, a legerősebb összeállításunkban tudtunk pályára lépni.  Hosszú idő után megint füves pályán játszottunk, ezért felhívtuk a játékosok figyelmét a maximális koncentrációra, mert teljesen más füvön játszani, mint műfüves játéktéren. Álmosan kezdtünk, kicsit megfogott minket a pálya talaja, illetve az is, hogy az ellenfelünk védekezésre rendezkedett be. Nehezen tudtuk feltörni  a védelmüket, lassan, túl sok érintővel járattuk a labdát. De a hetek óta jó teljesítményt nyújtó Zsiros Marcellnak köszönhetően kétgólos előnnyel fordultunk. A második félidőben könnyedén tudtunk gólhelyzeteket kialakítani, és már csak az volt kérdés,hogy ezek közül mennyit tudunk gólra váltani. Hosszú kihagyás után nagy örömünkre ismét pályára léphetett Kiss Balázs is, aminek nagyon örülünk. Tovább kell dolgozni, és nem szabad hátradőlni, mert hátravan még négy mérkőzés, azokon a meccseket még nagyobb koncentrációra lesz szükség.  MINDEN JÁTÉKOSNAK CSAK GRATULÁLNI TUDOK!

                                                               Simon Péter

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: