Hírek - Felnőtt futsal: Megvolt az első edzőmeccs!
2017.08.23   16:12

Múlt héten kezdte meg a felkészülést felnőtt futsal csapatunk. Hétfőn pedig lejátszották első idei edzőmérkőzésüket is. A keretben történt néhány a csapatot mindenképpen befolyásoló változás:

Legfőbb érkezőnket senkinek sem kell bemutatni a futsal világában. Nagy Gábor, azaz „Futre”, tavaly még a Romhány együttesében nehezítette meg csapatunk dolgát. Az adatbank szerint 502 mérkőzést játszott már, de ez meg sem közelíti a valóságot, valamint 101-szeres futsal válogatottsága is arról árulkodik, rendkívül sokat tanulhatnak majd tőle fiataljaink. Örülünk, hogy soraink között tudhatjuk!

Múlt héten néhány ifista mellett velünk edzett Joó Ádám is, egyesületünk korábbi játékosa. A hétfői meccsen már részt vett további két új játékos. Rebők Imre tavaly szintén a Romhány gárdáját erősítette. Kovács Áron pedig kapusposztra érkezik a Dunakeszi Kinizsitől. Egyetlen távozónk pedig ugyanerről a posztról esik ki. Ő nem más, Iváncsik Norbert, aki a Gyöngyösben folytatja a pályafutását. Sok remek győzelmet köszönhetünk neki, sok sikert kívánunk a továbbiakban!

A keret tehát lassan véglegesedni látszik. Az NBII Nyugati csoportjába kerültünk, az alábbi mezőnnyel:

Kétségkívül ez a mezőny össze sem hasonlítható az elmúlt évek másodosztályaival. Minden meccs éles lesz, ebben biztosak lehetünk.

 

Airnergy FC – Újpest FC 9 – 4

2016.08.21, Soroksári Sportcsarnok

Elsőre, több mint elfogadható teljesítménnyel rukkolt elő csapatunk. Néhol még érezhető volt, hogy fizikailag néhány játékos még nincs formában, valamint a védekezésnél is voltak nagyobb hibák, de összességében Gabura Gyula vezetőedző meg volt elégedve a látottakkal. A mérkőzésen megszerezte első airnergys gólját Futre, valamint Rebők Imi is.

 

A héten egy edzés és egy edzőmérkőzés várja a fiúkat. A bajnokság szeptember elején kezdődik, az első mérkőzésen, hazai pályán fogadjuk a TF csapatát.

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: