Hírek - Felnőtt női csapatunk ezüstéremmel távozott Ercsiből.
2019.01.06   21:52

A minden évben megrendezésre kerülő női teremtornán, egyesületünk két csapattal képviseltette magát Ercsiben. A futsal világábol ismert Kalafa, Kelen két csapattal,Tárnok, Kormányőr és a BVSC is részt vett a tornán. 

Felnőtt csapatunk a csoportjában magabiztosan végzett az első helyen, hiszen a Kalafa, BVSC és a Kelen piros csapatát is legyőzte. Az elődöntőben a Kormányőr csapata ellen 2-0-ás győzelmet sikerült aratni. A másik ágon a Tárnok, a Kalafa csapatával mérkőzőtt meg, ahol a Szabó testvérek győzedelmeskedtek. 
Így, a döntőben ismét a Kalafa csapatával kellet megmérköznünk. Mindkét oldalon sok helyzet maradt ki, de  a mérkőzés utolsó percében ellenfelünknek sikerült végül a hálóba találni. 



U16-os csapatunk első alkalommal méretették meg magukat felnőttek között. A csoportban a Kormányőr ellen 2-0-ás győzelemmel indult a torna számunkra, de a folytatásban már nem iskerült pontot szereznünk (Tárnok 4-1, Kelen "fehér" 2-1). Egy pont híján lemaradtak fiataljaink a csoport második és egyben továbbjutó helyéről, így a 7.-8. helyért játszottak a Kelen "piros" csapatával. A mérkőzésen nem született gól, így büntetők következtek, amiből a Kelen csapata jött ki győztesen.


A következő hetekben is pályán lesznek lányaink, híszen indulnak a PMLSZ által szervezett téli futsal bajnokságok.  

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: