Hírek - Futsal7vége: Második helyen végzett női csapatunk
2019.02.12   13:10

Február 10-én, vasárnap a női futsal7vége döntőjének adott otthont az Üllő Városi Sportcsarnok. A nap végén a Rubeola csapata örülhetett, míg csapatunk a második helyet szerezte meg.

Az oda- és visszavágós elődöntőben a Tóalmással mérkőztünk meg, míg a Rubeola-Csömör a Kerepessel találkozott. Nyílt sisakos, sok helyzettel tarkított összecsapás első félidejében nem esett gól. A második játékrészben Pável Dominika és Szabó Katalin találatának köszönhetően két gólos előnnyel várhatuk a visszavágót,ami ismét nagy küzdelmet hozott.Sok helyzetet teremtettünk, de ebből csak egyszer tudtunk a hálóba találni. Nem sokkal később a tóalmásiak szépíteni tudtak, azonban többször már nem rezdültek a hálók.
A fináléba, így negyeddöntőből egy győzelemmel és egy döntetlennel Kincses Ernő tanítványai jutottak be, míg a másik ágról kettős győzelemmel a Rubeola-Csömör kvalifikálta magát. 

 A döntőben kiélezett küzdelemet folytattunk mindvégig, annak ellenére, hogy ellenfelünk a mérkőzés második percében vezetéshez jutott. Sajnos a támadásinkat nem tudtok gólra váltani, ezzel szemben a csömöriek büntetőhöz jutottak a mérkőzés vége előtt, amit értékesíteni tudtak. A mérkőzés 2-0-ás vereséggel zárult. Csapatunk a dobogó második helyét foglalhatta el. 

A bronzmérkőzés a tóalmásiaknak sikerült jobban, így ők értek fel a dobogó harmadik fokára, míg a Kerepes lett a negyedik.

Pmlsz.hu

A torna döntőjéről készült képeket IDE kattintva lehet megtekinteni. 

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: