Hírek - Győzelem az újonc ellen
2015.09.17   16:16

Az első NB II-es szezonját kezdő Corvinus-Totallsport csapatát fogadtuk a nyitó fordulóban, a Gyulai István Általános Iskolában. Csapatunk kerete az előző szezonhoz képest jelentős változáson ment át, többek között a tavalyi rivális MTK-tól érkeztek tehetséges játékosok, így tovább fiatalodott a gárda. Első riválisunk a sötét lónak számító, újonc Corvinus csapata volt, soraikban nagypályán tapasztalt, jó játékosoknak számító futballistákkal - és az első játékrészben úgy tűnt, beválnak a vendégek számításai. A játékrész felénél Appl góljával megszerezték a vezetést, és az előnyt a szünetig meg is tudták őrizni a Haffner György által irányított vendégek. A második félidőben azonban mindössze kilenc percnek kellett eltelnie az egyenlítő találatunkig, és innentől már nem volt megállás. A 34. és 35. perc között háromszor betalálva pillanatok alatt eldöntöttük a három pont sorsát, a végére pedig fölényesen, hatszor betalálva nyertük meg a találkozót, érdekesség, hogy góljaink felét új játékos szerezte: Kocsi János kétszer, Csicsek Levente egyszer talált be.


AIRNERGY FC - CORVINUS-TOTALLSPORT.COM 6 - 1 (0 - 1)

Iváncsik - Szabó, Gabura, Machalek, Gecse
cserék: Kocsi J., Dévényi D., Kocsi H., Kardos, Csicsek, Nádasi
gól: Machalek (2), Kocsi J. (2)., Csicsek, Gecse

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: