Hírek - Így futunk neki a tavasznak
2014.02.27   18:49

 

A téli felkészülés után három csapatunk is megkezdi a bajnoki szereplését a hétvégén. Március 2-án, vasárnap az U21, az U17 és az U14 is az Újpest csapata ellen játszik. 

 

U17

Az U17-es csapatunk féltávnál harcban van a bajnoki címért, mindössze 3 ponttal van lemaradva a Tatabányától, és a tabella második helyén áll. A csapat 11 mérkőzést nyert meg, 1 döntetlent játszott és mindössze 3 vereséget szenvedett, a gyűjtött 34 ponttal egy-egy pont a fórunk az Újbuda-Tabán és a Vác előtt.

A csapat védelme jól szuperál, hiszen kevesebb gólt kaptunk, mint a listavezető, mindössze 16-ot, ami meccsenként átlagosan 1,06-nak felel meg. A góllövéssel viszont kevésbé állunk jól, a 34 szerzett találat kevesebb, mint amit a tabella első hat helyezettje lőtt (2,26-os átlag). Erdei Viktor és István Bence is 7 gólt lőtt ősszel, ők ezzel vezetik a házi góllövőlistát, második helyen Bujbáczi Roland (5), harmadik helyen Dévényi Dániel, Ráchel Dániel és Nagy Bence (3) góllal állnak.

Legjobb sorozatunk a Tatabánya elleni idegenbeli vereség után következett, amikor szeptemberben és októberben négy meccset nyertünk zsinórban, ráadásul hármat kapott gól nélkül. Ekkor a Monor (3-0), a Csepel (1-0), a Soroksár (1-2) és a Szolnok (2-0) is pont nélkül zárt ellenünk, ez a sorozat a Vasas Akadémia elleni 1-1-el zárult.

Az Újpest U16-os csapata 14. helyen áll bajnokságunkban, 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 10 vereséggel. Tavaly 3-2-re nyertünk ellenük idegenben, Dévényi Dani duplájával és Ráchel Dani utolsó percekben lőtt góljával. Idegenben az Újpest mindössze Siófokon (4-4), a III. kerület ellen (2-2) és Monoron (0-2) szerzett pontot, a három ponttal előttünk álló Tatabányától pedig 11-1-re kapott ki hazai pályán. Legjobb góllövőjük Fülöp Adrián, aki 5 gólt szerzett ebben a bajnokságban.

 

U21

Az U21-es csapatunk a 14. helyről várja a folytatást, az őszi mérkőzések során 2 győzelem mellett egy döntetlenre tellett. A szezon első felében a Monort 4-2-re, az Újbudát 5-2-re vertük haza pályán, míg a REAC-cal itthon ikszeltünk. Sajnos mindössze 17 gólt rúgtunk az 50 kapott mellé, a legtöbbet az Újbudának rúgtuk (5), a legtöbbet pedig pont hétvégi ellenfelünktől, az Újpesttől kaptuk (10).

Az ősz legeredményesebb góllövői Maka Alex és Tokodi Sándor, egyaránt 4 góllal. Prechlik Péter, Méder Bence, Baksa Roland és Valenta Norbert is két gólt szerzett ősszel, Klacsák Bence egy góllal járult hozzá csapatunk teljesítményéhez. Van mit javítani azonban a góllövésen, eddig meccsenként átlagosan 1,13 gólt lőttünk, míg 3,33-at kaptunk.

Az Újpest a 7. helyen zárt ősszel, így a középmezőny csapatai közé sorolható. Tavaly augusztusban 10-1-re kaptunk ki tőlük idegenben, akkor egyetlen gólunkat Maka Alex szerezte. Az Újpest idegenben nem nyújt olyan biztos teljesítményt, hisz két döntetlen mellett háromszor is kikaptak, köztük a BKV-tól is (3-2). Az újpestiek közül oda kell figyelni a 10-es mezben játszó Száraz Andrásra, aki 15 góljával második a bajnokság góllövőlistáján, sőt az augusztusi összecsapáson ellenünk ötször is eredményes volt. 

 

U14

Az U14-es csapatunk az U21-es gárdához hasonlóan a 14. helyen kezdi meg a tavaszi szezont. A mérleg 2 győzelem, 3 döntetlen és 10 vereség, 28 lőtt és 57 kapott gól. A csapat idegenben játszott 3-3-as döntetlent a Hatvan csapatával, majd ugyanez az eredmény következett hazai pályán az Esztergom ellen, a harmadik döntetlent az 5. helyen álló Gyöngyös ellen játszottuk (1-1). A Dunakanyar ellen idegenben 6-1-re, míg a Mészöly Focisuli ellen 2-0-ra nyertünk, itthon.

Csapatunk legeredményesebb góllövője féltávnál Mészáros Richárd, aki 9 gólt lőtt ősszel, míg a házi góllövőlistán a második Dudás Viktor Tamás (8), a harmadik pedig Szepesi Richárd (4).

Az Újpest jelenleg 9. a bajnokságunkban, 8 győzelemmel és 7 vereséggel. Tavaly augusztusban 4-5-ra kaptunk ki tőlük, akkor góljainkat Dudás Viktor Tamás (2), Vonnák Richárd és Szepesi Richárd szerezték. Hazai pályán 4 győzelem és 6 vereség a mérlegük. Két legeredményesebb játékosuk Szijártó András és Torchi Nassim egyaránt 5 gólt szereztek.

 
Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: