Hírek - Kettős győzelem Csepelen
2015.03.09   18:47

Csepelre látogatott U16-os és U19-es csapatunk, és más-más szempontból ugyan, de mindkét találkozó nagyon érdekesnek ígérkezett.

Az idősebbek úgy léptek pályára, hogy bár hetedik helyen álltunk, de mindössze négy pontra a második helyen álló aktuális ellenféltől, így egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehetünk a dobogó felé. Remekül kezdtük a találkozót, hiszen az első negyedóra végén három perc leforgsa alatt kétszer is betaláltunk - mint később kiderült, ezzel el is döntöttük a három pont sorsát, hiszen ellenfelünk ugyan még az első játékrészben szépített, több gól azonban nem esett, így rendkívül fontos idegenbeli győzelmet arattunk, ezzel a 17. fordulót követően ötödik helyen állunk, mindössze egyetlen pontra a dobogós helyezésektől. 

CSEPEL FC U19 - AIRNERGY FC U19 1 - 2 (1 - 2)
Iváncsik - Farkas, Joó, Fodor, Vas - Balogh, Nagy, Kárpáti, Unyi, Csicsely - Ferenczi-Bakó
cserék: Pavelcsák, Berki A., Satriano
gól: Ferenczi-Bakó, Unyi

Értékelés:
Már a mérkőzés elejétől kontrajátékra rendezkedtünk be. Sokat segített, hogy az első helyzetünket gólra váltottuk, majd néhány perccel ezután megdupláztuk az előnyünket. A biztos vezetés tudatában szellősebbé vált a védekezésünk, így ellenfelünk még a félidő előtt szépíteni tudott. A második játékrészben átadtuk a területet a hazaiaknak, akik így meddő mezőnyfölényben játszottak. Az utolsó negyedórában már a kelleténél jobban beszorultunk, de néhány kapusbravúr és egy kis szerencse hozzásegített minket a három pont megszerzéséhez, ami még nagyon jól fog jönni a végelszámolásnál. Gratulálok a csapatnak!

                                                             Pördi Ádám 




Akadémista csapatunk harmadik helyről várta a mérkőzést, és papíron mi voltunk az esélyesek, de tudtuk, nem számíthatunk könnyű mérkőzésre.
Az első félidőben nem született gól, azonban a második játékrészben alig negyedórára volt szükségünk ahhoz, hogy megszerezzük a vezetést, majd az utolsó tíz percben újra betaláltunk - mint később kiderült, ez volt az igazi kegyelemdöfés, hiszen ellenfelünk az utolsó pillanatokban még szépített ugyan, de így is mindhárom pontot elhoztuk a Béke térről. A győzelem értékét növeli, hogy a listavezető Gödöllő, és a közvetlenül mögöttünk álló Pásztó sem szerzett pontot a fordulóban, így megerősítettük dobogós helyünket és az éllovashoz is közeledtünk.

CSEPEL FC U16 - AIRNERGY FC U16 1 - 2 (0 - 0)
Schubert - Barta, Blonski, Csopey, Szabó - Lesti, Zsíros, Szegő, Potocska, Kiss - Dévényi M.
cserék: Német, Sziám, Albert, Tarcsai, Balázs
gól: Szegő, Német

Értékelés:
Sajnos a mérkőzésen enerváltak, tompák voltunk, nehezen vettük fel a ritmust. Főleg mezőnyjáték folyt az első félidőben, a kapu előtt azonban tanácstalanok voltunk. A második játékrészben igyekeztük a gyorsabb labdajáratásra, a szélek aktívabb kihasználására fektetni a hangsúlyt, ennek meg is lett az eredménye, mindkét gólunkat szélen vezetett támadásból szerztük. A mérkőzés végén ugyan szépíteni tudott a Csepel, ennek azonban nem volt jelentősége, a győzelmünk nem forgott veszélyben. A győzelemhez GRATULÁLOK, de ennél a következő meccsen sokkal több kell!

                                                         Simon Péter 

 

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: