Hírek - Majdnem tökéletes hétvégét zártunk...
2018.09.04   13:54

Az előző szezonban valamennyi mérkőzését megnyerve jutott fel csapatunk a BLSZ III.osztályában. Az 1. fordulóban idegenben, de mégis hazai pályának mondható Goldball Parkban látták vendégül csapatunkat. Gabura Gyula által írányított felnőttek ott folytatták, ahol az előző szezonban abbahagyták. Fölényes győzelmünknek köszönhetően, az első forduló végén vezetjük a tabellát.

Műegyetemi FC II. 0-5 Airnergy FC

Goldball Park

Airnergy FC: Mohácsi, Kakuszi, Nagy(Csatlós 46'), Benedek, Brganunc(Balogh 56'), Gabura(Závodszky 46'), Berkes, Dévényi D., Unyi(Belarbi 61'), Suscsák, Dévényi D.(Dévényi M. 46')


U18-as csapatunk Gyöngyösre látogatott a hétvégén. Már az első félidőben két góllos elönnyel mehetek pihenőre a csapatok. A második játékrészben ugyan szépíteni tudtak a hazaiak, de utána gólokat csak mi tudtunk szerezni, így a vége kiütés lett.

K.L.: -mindig fontos dolog egy csapat életében, hogy miként kezdi meg a bajnoki szereplést, esetünkben ez hatványozottan igaz volt, hiszen az első közös tétmérkőzésünkre készültünk. Az első félidőben viszonylag hatékony helyzetkihasználással játszottunk, ami örömteli. 3:2-nél a kihagyott ziccerek kissé görcsös akarást eredményeztek, szerencsére ez nem bosszulta meg magát. A negyedik gól megroppantotta ellenfelünket, érezhetően lélektani fölénybe kerültünk, ami újabb gólokat, ezáltal magabiztos győzelmet eredményezett.

Gyöngyösi AK 2-8 Airnergy FC

Gyöngyösi Kömlei Károly Sporttelep

Airnergy FC: Tugyi, Kelemen, Varga(Laczkó 71'), Petike, Sásdi(Belarbi 79'), Pásztor, Kövesdi (Várkonyi 68'), Nagy, Sontra, Raffai(Kállai 71'), Farkas(Balogh. 79')


U16-os csapatunk is megkezdte a bajnoki szezont. Ahogyan az U18-nál úgy náluk is a Gyöngyös volt az ellenfél.


M.K.: -Végül az eredmény sajnos nem nekünk kedvezett de több pozitívum is akadt a mérkőzésen. Annak ellenére, hogy új csapatunkkal még csak az első kezdeti lépéseket tesszük, végig mi irányítottunk és kezdeményeztünk. Labdakihozatalaink az ellenfél térfelének közepéig működtek, többek közt azon kell dolgoznunk, hogy támadásainknak eredménye is legyen. A fiúk becsülettel tették a dolgukat az utolsó percig hittek a sikerben, ami jó alapot nyújthat a későbbiekre nézve. Szorgalmasan dolgozunk tovább.

Gyöngyösi AK 2-0 Airnergy FC
Gyöngyösi Kömlei Károly Sporttelep

Airnergy FC: Balázs (Miklós 80'), Kóka, Tóth, Páli, Kálnoki(Kiss 34'), Suha(Barabás 80'), Horváth, Semsei, Gelencsér, Vörös(Kujbus 46'), Nyiri(Bodor 63')


A budapesti bajnokságok is elindultak a hétvégén. U19-es bajnokságban csapatunk a Mátyásföld csapatával mérkőzött az első fordulóban. A mérkőzés végeztével mi örülhetünk a három pontnak.

P.Á.: -Az első félidő jó iramú mérkőzésen kiengyenlített játékot hozott. A második játékrészt jobban bírtuk erővel, így a végére teljesen felőröltük a vendégek ellenállását. Gratulálok a csapatnak.

Airnergy FC 5-1 MLTC

Goldball Park

Airnergy FC: Kondorosi, Jakab, Nádolszky(Ficsór 46'), Veréb, Sági, Kállai(Járóka 46'), Kovács(Koksa 75'), Boros(Laczkó 46'), Kiss, Balogh(Pehártz 46'), Tugyi


Az U17-es csapatunk a tegnapi napon fordulatos mérkőzésen szerezte meg a 3 pontott. A félidőben a hazai csapat 4-0-ás vezetéssel vonult a szünetre. A második félidőben viszont 7! gólt is szereztünk.

P.L.: -A szörnyű első félidő után a szünetben sikerült felrázni a társaságot és megmutattak, hogy kilátástalan helyzetben is képesek talpra állni. Ez nagy mentális erőt mutat. Azonban még egyszer nem adhatunk egy félidő előnyt az ellenfelünknek. Gratulálok a csapatnak!

Goldball '94 FC 4-7 Airnergy FC
Goldball Park

Airnergy FC: Bíró, Kiss, Mészáros(Farkas 46'), Juhász, Majoros(Haider 46'), Várhegyi(Dániel 81'), Molnár, Zayzon, Pap, Németh, Kovács


U15-ös csapatunk Törökbálinton kezdte meg a bajnokságot. Az idén Salagi Roland által vezetett csapatunk szoros mérkőzésen szereztük meg a győzelmet. 

S.R.: -
Jól kezdtük a mérkőzést, egyből látszódott a fölényünk, amit hellyel, közzel ki is tudtunk használni. Egyénileg tetszettek a teljesítmények, csapatjátékban viszont van még mit javítani, viszont csak pár hete kezdtük a közös munkát. A helyzetkihasználásunkon van mit javítani, mert lőhettünk volna több gólt is, ennek ellenére elégedett vagyok a csapattal, jól kezdtük az idényt.

Törökbálint LA SE 1-2 Airnergy FC
Törökbálinti Sporttelep

Airnergy FC: Körmendi(Egyed 65'), Mahmoud, Farkas(Vicz 46'), Jónás, Pintér, Sztojka, Molnár, Máté(Tóth 61'), Koncz, Hajdú



Női felnőtt csapatunk 2 győzelemmel a háta mögött várhatta a nagy múltú ellenfelét a bajnokság második fordulójában. A hölgyek magabiztos játékkal tartották otthon a három pontott.

K.E.: -Az Újpest elleni győztes csapatot több helyen is meg kellett változtatni. De mint kiderült akik megkapták a lehetőséget éltek vele. A védelmünk a mérkőzés első felében nagyon biztosan állt a lábán sőt a két szélső védőnk (Kaiser Karina és Géczi Fanni) többször is bátran felléptek a támadáshoz ami a góljainkat is eredményezte. A középpályás sorból többen is hiányoztak de a helyesetek jól megoldották a feladatukat.A védekezést majdnem tökéletesen és a támadás szervezésével is bátran próbálkoztak. A támadóink egész mérkőzésen veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára csak a helyzet kihasználás és a jobb helyzetben levő társ megjátszása hagyott kívánni valót. 90 percig uraltuk a mérkőzést ez a cseréknek is köszönhető akik segítették a csapat teljesítményét. Úgy gondolom , hogy optimistán várhatjuk a Kelen elleni rangadót! Minden játékosomnak gratulálok az első 3 tétmérkőzéshez csak így tovább!

Airnergy FC 5-0 1 FC. Femina
Goldball Park

Airnergy FC: Csorbai, Méhes(Gulyás-Szabó 62'), Szabó, Kókai, Gula, Helly(Pável 46'), Kaiser, Buchmüller(Mayer 62'), kátai, Géczi(Bors 62'), Boros(Szappanos 46')


Az U19-es lány csapatunk a goldball pályán fogadta a hétvégén a Szolnok csapatát. A lányok 1 gólos félidő után a második félidőben 4 gólt is szerezni tudtak.

K.E.: -Az első tét mérkőzésen végig magabiztos játékot nyújtva győztük le a szimpatikus Szolnok csapatát. Az látszik, hogy van még hova előre lépni, de nagyon sok biztató jelet láttam, ami számomra is meglepő volt. Kezdve a kapus teljesítménytől a védők bátor játékán át a középpályás sor harcos sokat futó játékán át a támadókig. Sokra hivatott társaság! Gratulálok!

Airnergy FC 5-0 Szolnok Máv Up. FC
Goldball Park

Airnergy FC: Mózes, Dudás(Schuszter 46'), Kovacsics(Kókai 46'), Nádi, Jakab, Kocsis, Varga, Gulyás-Szabó, Kemény, Beischlag(Buchmüller 46'), Zahár

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: