Hírek - Megrendezték a Női Labdarúgás Napját...
2018.06.06   20:53

Az MLSZ negyedik alkalommal rendezett egész napos ünnepet a magyar női labdarúgás főszereplőivel Telkiben.

A telki helyszín és a tavasz végi időpont lassan hagyományosnak is tekinthető, hiszen negyedszer kerül sor itt és ekkor a hazai női labdarúgás ünnepére. Az elsőn, három évvel ezelőtt a magyar női labdarúgó-válogatott történetének első mérkőzésére, az NSZK elleni 1–0-s győzelemre emlékezve, az akkori játékosokat ünnepelte a szövetség.

Idén is változatos programra számíthattak a látogatók, ismét több korosztályban mutathatták meg magukat az ország legjobb női és leány futballistái, a nap főmérkőzése pedig a magyar és a görög női A-válogatott találkozója volt 14.00 órától az MLSZ edzőközpontjának centerpályáján.

mlsz.hu

A napi programot az U16-os (Kiemelt Képzési Központ) Kelet-Nyugat válogatott egymás elleni mérkőzésével indult. A Kelet válogatottjában két játékosunk is helyett kapott.  A házi gólkirálynőnk Bokor Dominika, illetve a védelem tengelyében szerepet kapó Gulyás-Szabó Boglárka.  A mérkőzést a Nyugat kezdte jobban, akik meg is szerezték a vezetést rögtön a mérkőzés elején. Ez után újabb találatok születtek, de már a Kelet jóvoltából. A második gólt megelőzően Bokor ugratta ki játékos társát, aki nem is hibázott. A félidőben újra gólt ért el a Kelet, így a szünetre 3-1-es vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második félidőben mezőnyjáték és a kimaradt helyzetek jellemezték a mérkőzést. A végeredmény 3-1 a Kelet válogatottjának.

Ezt követően megkezdődött a másik edzőpályán az U19-sek (Kiemelt Képzési Központ) Kelet-Nyugat válogatott bemutató mérkőzése. Itt is két játékossal képviseltettük magunkat. Janosütz Evelin a kezdőben kapott szerepet, míg Pável Dominika az első félidőben a padról beállva játszotta végig a mérkőzést. Remekül kezdődött a mérkőzés a Kelet válogatottjának szempontjából. A mérkőzés elején Janosütz kapott a szélén egy labdát, aki távolról vette be a Nyugat kapuját. A lényegi dolgok gyakorlatilag eldőltek az első félidőben, hiszen a játékrész végére már 4 gólos volt a hátránya a Nyugatnak. A negyedik gólhoz Janosütz gólpasszal járult hozzá. A mérkőzés második félidejében továbbra is a Kelet akarata érvényesült. Ennek megfelelően tovább növelték előnyüket. A végeredmény 8-0 a nap második mérkőzésén.

A nap további részében az U19 és az U17-es válogatott játszotta a bemutató mérkőzését. Az idősebbek szereztek vezetést, amire tudtak válaszolni a fiatalabbak. A félidő vége felé közeledve újra magához ragadta a vezetést az U19-es válogatott, így kialakítva a 2-1-es félidei eredményt. A második félidőben további 1-1 találat született még. A végeredmény itt 3-2 lett idősebbek javára.

A nap záró mérkőzése pedig a 14:00-tól kezdődő Magyarország – Görögország Női A-válogatott felkészülési mérkőzése volt. Itt nem született gól, de így is méltó lezárása volt a mai napnak.

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: