Hírek - Négy pont hazai pályán
2015.03.09   19:26

A Közép A csoport 17. fordulójában a Budaörs volt a vendégünk. Legidősebb nagypályás korosztályunk nagyon fontos pontot tartott otthon a dobogós helyen álló ellenféllel szemben, U17-es csapatunk pedig hozta a kötelezőt, és továbbra is harcban az éremért.

U21-es csapatunk számára nem kezdődött jól a mérkőzés, hiszen az első tíz percben hátrányba kerültünk, sőt az első negyedóra végén már kettő volt a vendégek előnye. Ilyen helyzetben talán sokak fejében megfordulna, hogy eldőlt a találkozó, mi azonban nem adtuk fel. Az utolsó félórára emberelőnybe kerültünk, és a 85. percben meg is lett a szépítés. Sőt, az utolsó pillanatokban jött a csattanó: a 90. percben kiegyenlítettünk, így nagyon fontos pontot szereztünk.


AIRNERGY FC U21 - BUDAÖRS U21 2 - 2 (0 - 2)
Iváncsik - Benedek, Joó, Csatlós, Balogh - Nagy, Dévényi, Unyi, Gecse, Kárpáti - Pándi
cserék: Szidor, Vas
gól: Gecse, Szidor

Értékelés:
A tabellán elfoglalt helyezéseket nézve bravúros döntetlent értünk el, a játék képe alapján
viszont reálisnak mondható az eredmény. Már az első félidőben is voltak szépen felépített támadásaink, de a befejezéseknél határozatlanok voltunk. Az őszi mérkőzéshez képest sokkal többször jutottunk el az ellenfél kapujáig, ennek köszönhető, hogy a második félidő derekán előbb kiállítást, majd tizenegyest is ki tudtunk harcolni. A szépítő találat után mindent egy lapra feltéve támadtunk és a 90. percben megszereztük az egyenlítő gólt. A ráadás perceiben a győzelem megszerzésére is volt lehetőségünk, de elpuskáztuk az esélyt, így maradt az igazságos döntetlen. Gratulálok a CSAPATNAK, egyre érettebb játékra vagyunk képesek!

                                                     Pördi Ádám

 


Az U17-es csapat az ötödik helyről várta a Budaörsöt, természetesen a győzelem volt a cél. A mutatott játékunk ezúttal nem volt az igazi, de ez az eredményen szerencsére nem hagyott nyomot. Már az első játékrészt is előnnyel fejeztük be, amihez a második félidőben újabb két gólt tettünk hozzá, így magabiztosan, kapott gól nélkül hoztuk a találkozót.

AIRNERGY FC U17 - BUDAÖRS U17 3 - 0 (1 - 0)
Nádasi - Német, Berki A., Vörös, Králl - Berki K. - Antal, Dévényi D., Ferenczi-Bakó, Sziám - Dévényi M. 
cserék: Schenk, Kiss, Bakos, Schubert, Fodor
gól: Dévényi M., Antal, Schenk

Értékelés:
Sajnos ma nem játszottunk jól, rossz döntéseket hoztunk, és a legnagyobb baj az volt, hogy nem azt játszottuk, amit tudunk. Ez ma ugyan elég volt a győzelemhez, de egy erősebb ellenféllel szemben nagyon kevés lesz. A GYŐZELEMHEZ GRATULÁLOK!

                                                            Simon Péter 

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: