Hírek - Sorsoltak a Futsal NBII-ben és a Magyar Kupában
2014.09.01   17:20

Az Airnergy FC történetében először felnőtt megmérettetésen is részt veszünk, ugyanis klubunk nevezett a 2014/2015-ös szezonban a Futsal NBII-be. Klubunk korábban már leszögezte, szeretne az utánpótlás korú játékosok számára példát állítani egy olyan felnőtt csapat indításával, ahol az egyesületnél dolgozó edzők is pályára lépnek. Ebben az évben még nem indult el a nagypályás csapatunk, a futsal csapatunk viszont nevezett az NBII-be, ahol a Közép csoportba kerültünk.

A bajnokságról: Magyarországon az NBI, azaz a közvetlen futsal-élvonal alatt mindössze egy bajnokság van, az NBII. Ennek a 2014/2015-ös szezonban reordszámú, 42 nevezője volt, így a csapatokat három, 14 csapatos csoportba sorolták be. Az Airnergy FC a Közép csoportba került, ami azt jelenti, hogy a bajnokság során megmérkőzünk az UTE, az MTK, a Hódmezővásárhely, a Garvittax, a KSK Limes, a Rába ETO II., SZTE EHÖK, a Vác, a Tolna, az 1988 Déli FC, a Göd, az Újpest FC és a Piliscsaba csapataival.

A lebonyolítás egyszerű: az oda-visszavágós alapszakasz meccsek után következik a rájátszás, mely dönt majd arról a csupán 1(!) helyről, ami az NBI-be való feljutást eredményez és a további 1 helyről, ami osztályozós helyet ér (utóbbi megszerzője az NBI 9. helyezettjével játszik az első osztályú tagságért). Így a 42 csapatból mindössze 2 juthat fel az élvonalba.

Az MLSZ sorsolt már a Futsal Magyar Kupában is, ahol idén először kizárólag az NBI-es csapatoknak volt kötelező nevezni, az NBII-es egyesületek dönthettek arról, hogy vállalják-e a megmérettetést. Klubunk természetesen nevezett a sorozatba, az első fordulóban az Aramissal kezdünk, hazai pályán, szeptember 24-én. Az Aramis a tavalyi szezonban 5. helyen végzett az NBI-ben.

A csapatról: A meccseinket hétfő esténként játszuk majd, az Építők Csarnok fog otthont adni csapatunknak. A futsal csapat vezetőedzője klubunk igazgatója, Gabura Gyula, a csapatban pedig Simon Péter, az U16-os csapat edzője és Lakos Zsolt kapusedző is helyet kapott. Az egyesületünk természetesen figyel az utánpótlásra, így a keleti csoportban vitézkedő Monor elleni, 8-5-ös győzelemre végződő mérkőzésen többen is szerepet kaptak az Airnergy FC nagypályás utánpótlás csapataiból. Így például Erdei Viktor, István Bence, Nádasi Olivér és Iváncsik Norbert.

Az első fordulóban a Piliscsabával játszunk szeptember 15-én, hazai pályán, így a felkészülésből mindössze két hét van hátra. Ellenfelünk már tavaly is ebben a bajnokságban szerepelt, viszont mindössze 2 győzelemmel és 20 vereséggel a csoport utolsó helyén végeztek. Két győzelmük egyikét pont az ellen a Göd ellen szerezték, aki ellen a második fordulóban, szeptember 22-én idegenben játszunk majd, és amely a tavalyi szezonban az NBII Közép csoportjának 6. helyén végzett.

 

 
Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: