Hírek - Top Football Évadzáró Gála: Két futsal tornával zártuk az évet
2017.06.16   13:30

Top Football Évadzáró Gála

 

Csapatunk szokásos évzáróját ezúttal egy női és egy férfi futsal tornával egybekötve tartotta meg június 11.-én a Gyulai István Általános Iskola tornacsarnokában, ahol egyébként felnőtt férfi futsal csapatunk hazai meccseit játszotta idén az NBII Közép-Nyugati csoportjában.

A tornán 20 perces mérkőzések voltak futsal szabályokkal és játékvezetőkkel. 2 db 3 fős csoportban versengtek a csapatok, majd keresztbe játszás után, kiderült ki volt a legjobb a lány is a fiú mezőnyben egyaránt.

A női torna korainak mondható, 9 órás kezdéssel indult el. A mezőny a TFSE, a Kalafa Futsal, a Kelen SC, a Skorpió Salgótarján, valamint a Csömör távolléte után az Airnergy 1-es és 2-es csapataiból állt.

Az „A” jelzésű csoport küzdelmeiből teljes körbeverés után gólarányának köszönhetően az Airnergy FC 1-es számú csapata jött ki győztesen, mögötte továbbjutott a TFSE, az 5. helyért pedig a Skorpió játszhatott később.

A „B” csoportban a Kelen SC került ki győztesen, mögötte a Kalafa jutott tovább, a csoport utolsó helyén a Airnergy FC 2-es csapata végzett.

Az első elődöntőben az Airnergy 1 és a Kalafa izgalmas, büntetőkkel végződő mérkőzéséből a vendégcsapat jött ki jobban, így ők döntőzhettek. Ellenfelük a másik mérkőzést szintén 6 méteresekkel megnyerő Kelen SC lett, ők a TFSE együttesét múlták felül. Az 5. helyért folyó küzdelmet a Skorpió nyerte az Airnergy FC 2 ellenében.  A bronz meccs szintén döntetlennel végződött, így a büntetők után az Airnergy FC 1 örülhetett, a TFSE 4. helyen végzett.

A döntő komoly izgalmakat hozott, a Kalafa gárdája szerezte meg a vezetést. A Kelen SC komoly nyomást gyakorolt rájuk, majd sikeresen ki is egyenlített. Az eredmény nem változott, így a változatosság kedvéért büntetők következtek. A Kalafa jött ki győztesen, így ők nyerték a Top Football Évadzáró Futsal Tornát 2017-ben.

 

 

Végeredmény:

  1. Kalafa Futsal
  2. Kelen SC
  3. Airnergy FC 1.
  4. TFSE
  5. Reklám-Press Skorpió
  6. Airnergy FC 2.

Legjobb kapus: Bors Emese (Airnergy FC 1.)

Legjobb játékos: Kókány Regina (Kelen SC)

Gólkirály: Szabó Katalin 6 gól (Kalafa Futsal)

A férfiak tornája előtt került megrendezésre az Airnergy FC Évadzáró Gálája, ahol kiosztásra kerültek az idén szerzett bajnoki érmeink, illetve egyéb különdíjak játékosoknak, szülőknek és edzőknek egyaránt. A rendezvény „műsorvezetője” Mogyorósi Péter volt.

Az idén dobogón végzett csapataink:

BLSZ U17: 2. hely

                A csapat tagjai: Laczkó Gergő, Laza Alexander, Kövesdi Zsombor, Járóka Ferenc, Szabó Krisztián, Nádolszky László, Mohácsi Tamás, Horváth Richárd, Várkonyi Márk, Horváth Dávid, Farkas János, Ficsór Győző, Csordás Dávid, Raffai Ákos, Hegyi Áron, Nagy Mátyás, Sásdi Patrik, Pesti Viktor, Balogh Máté, Varga Gergő, Sontra Krisztián, Pásztor Máté, Knul Patrik, Kelemen Krisztián, Varga Roland, Jammoul Harun, Szabó Károly, Kálazi Tamás, Kállai Milán, Tugyi Dávid, Pehártz Bence

                Edző: Pördi Ádám, Magyar Krisztián

BLSZ U19: 1. hely

                A csapat tagjai: Jurassa Zsolt, Szabó Marcell, Kiss Balázs, Czinege Bence, Dévényi Márton, Körmendi Bálint, Kiss Norbert, Csopey Richárd, Lesti Balázs, Schenk Artúr, Blonski Péter, Barta Roland, Zsíros Marcell, Balázs Gergő, Dévényi Dodó, Berki Attila, Sági György, Göncző Ádám, Jakubek Norbert, Pehártz Bence, Kiss Botond, Berki Krisztián, Keszthelyi Gergő, Nezam Ibrahim, Kardos Áron, Brganunc Arman, Járóka Ferenc, Kálazi Tamás, Horváth Richárd, Horváth Dávid

                Edzők: Gabura Gyula, Csapó Gábor

MLSZ Leány U18 Közép csoport: 1. hely

                A csapat tagjai: Szandrusic Mária, Papp Zsófia, Bors Emese, Jakocska Gabriella, Tajti Nikolett, Janosütz Evelin, Méhes Krisztina, Wu Linsi, Brázsovics Evelin, Kókai Krisztina, Pável Dominika, Pistyán Ági, Gulyás-Szabó Boglárka, Jelen Csenge, Kemény Korina, Horváth Klaudia, Berliner Klaudia, Strobl Orsolya, Máté Nikolett

                Edzők: Kincses Ernő

MLSZ U19 Közép C: 2. hely

                A csapat tagjai: Kálazi Tamás, Pehártz Bence, Járóka Ferenc, Kiss Botond, Sági György, Göncző Ádám, Kardos Áron, Barta Roland, Körmendi Bálint, Nezam Ibrahim, Csopey Richárd, Kiss Balázs, Czinege Bence, Dévényi Márton, Balázs Gergő, Blonski Péter, Jurassa Zsolt, Lesti Balázs, Szabó Marcell, Zsíros Marcell

                Edzők: Gabura Gyula, Pajor László, Csapó Gábor

MLSZ U20 II. osztály: 1. hely

                A csapat tagjai: Dévényi Donát, Berkes Máté, Kiss Balázs, Petike Zsolt, Kocsi Henrik, Lesti Balázs, Blonski Péter, Zsíros Marcell, Jurassa Zsolt, Dévényi Márton, Berki Attila, Arman Brganunc, Iváncsik Norbert, Szabó Marcell, Dévényi Dániel

                Edzők: Gabura Gyula, Magyar Krisztián

 

A férfi torna, kis csúszással 3 óra után kezdődött. Az „A” csoport mezőnyét az Airnergy FC, a Nagykáta és a Csep-Gól alkotta. Csoportelső lett csapatunk két győzelemmel, második lett a Csep-Gól FC és a Nagykáta zárta a sort. A „B” csoportban az Újpest FC lett az első, második a Magyar Cukorbeteg Futsal Válogatott és harmadik a Déli Futsal Club lett.

Airnergy FC tehát a Cukorbeteg válogatottal játszotta az első elődöntőt, ami a hazaiak 1-0-s sikeréhez vezetett. A másik ágon az Újpestnek sikerült büntetőkkel felülmúlnia a Csep-Gólt. Az 5. helyet a Déli FC csípte el a Nagykáta elől. A bronz meccsen pedig a Cukorbeteg válogatott diadalmaskodott a Csep-Gól felett. A döntő izgalmas küzdelmet hozott az Újpest és az Airnergy között. A fiatal hazai alakulat szerzett vezetést, de a meccs a végsőkig izgalmas maradt, ekkor Kocsi Henrik két gólja döntötte el végleg az aranyérem sorsát.

Végeredmény:

  1. Airnergy FC
  2. Újpest FC – 220 Volt
  3. Magyar Cukorbeteg Futsalválogatott
  4. Pizza King Csep-Gól FC
  5. 1988 Déli Futsal Club
  6. Cannabis Energy Nagykáta

Legjobb kapus: Iváncsik Norbert (Airnergy FC)

Legjobb játékos: Szabó Zsolt (Újpest FC)

Gólkirály: Kocsi Henrik 4 gól (Airnergy FC)

 

 

 

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: