Hírek - U11: Ezüstérem a IV. Gooal Academy tornán
2017.02.13   12:57

Február 11-én, szombaton hajnalban a szlovákiai Gútára utazott a csapat, hogy részt vegyen a IV. Gooal Academy Téli Teremtornán. Az első mérkőzést a hazaiakkal játszották. Nem volt egy könnyű bemelegítés, de a srácok megérdemelt 2-0-ás sikerrel kezdtek. A második találkozón az FC Nitra volt az ellenfelünk, ahol két rendkívül technikás csapat nézett szembe egymással. A vége 4-0 lett nekünk. Ezután a KFC Komárno csapata következett, akik fizikálisan kiemelkedtek a mezőnyből. A meccs összképe alapján a miénk volt a jobb csapat, azonban néhány figyelmetlenség miatt ez nem mutatkozott meg a végeredményben, sajnos a Komárno nyert 3-2-re. Rögtön ezután az FKM Nové Zámky csapatával mérkőztünk, és sikerült is javítanunk. Harmadszor nem kaptunk gólt, 3-0-ra nyertünk. A torna végén a FAO Palárikovo csapata ellen már örömjátékot mutattak be a srácok, kiütéses 7-0 lett a vége. Külön öröm, hogy Rajcsányi Barnabás 11 góljával elnyerte a torna gólkirálya címet! Gratulálunk neki és az egész csapatnak, hisz nagyszerűen helyt álltak! Idén már nem az első nagyszerű szereplésük ez, és még reméljük sok tornára eljutnak! 

 

Edzői értékelés:

„Az öt mérkőzésből négyet kapott gól nélkül megnyertünk, sajnos az egyetlen vereség az első helybe került, de az ezüst miatt sem szomorkodunk, hiszen jól és látványosan játszottunk! Gratulálok az egész csapatnak!” Pajor László, edző

 

Mérkőzések:

Airnergy FC - Gooal Academy Kolárovo 2-0 Gólszerző: Tóth K. (2)

Airnergy FC - FC Nitra 4-0 Gólszerző: Rajcsányi B. (3), Bánhalmi Zs.

Airnergy FC - KFC Komárno 2-3 Gólszerző: Rajcsányi B., Fehérvári B.

Airnergy FC - FKM Nové Zámky 3-0 Gólszerző: Rajcsányi B., Fehérvári B., Szatmári B.

Airnergy FC - FAO Palárikovo 7-0 Gólszerző: Rajcsányi B. (6), Tóth K.


 

Torna végeredménye:

1. KFC Komárno, 2. Airnergy FC, 3. Gooal Academy Kolárovo, 4. FKM Nové Zámky, 5. FAO Palárikovo, 6. FC Nitra

 

Játékosok: Apagyi László, Bucioaca Dávid Dániel, Apagyi Merse, Bánhalmi Zsombor, Egyed Norbert, Fehérvári Bence, Rajcsányi Barnabás Bence, Simon Balázs Ádám, Spitzer Márton, Szatmári Bence, Tóth Kornél

Edzők: Pajor László, Petike János, Nagy Mariann

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: