Egy nehéz, de nagyon szép feladattal, az U13-as csapat trenírozásával bízott meg a klub vezetése a téli szünetben. Edzőkollégámtól, Földesi Károlytól minden részletre kiterjedő elemzést kaptam a csapatról és a gyerekekről egyaránt, erre és az általa elvégzett munkára bátran támaszkodhatok a következő időszakban. A csapat az év elején állt össze és rögtön nagy feladatokat kapott. Első alkalommal versenyeznek nagypályán az egy évvel idősebb, U14 II. osztály Közép csoportjában. Ez az év nem titkoltan a fejlődés éve, ahol a technikai, taktikai és fizikai mutatókban való előrelépés nagyobb szerepet játszik, mint az eredményesség. Rövid szünet után, Január 6-án kezdtük el az edzéseket, mert ez a korosztály a nagypálya mellett Futsal- és Bozsik tornákon is szerepel. Az egyesület jóvoltából rendkívül változatos edzés programmal készülünk, heti négy alkalommal, melyben megtalálható a műfüves, terem és homok tréningek, valamint hétvégi és hétkőzi edzőmérkőzések is. Három új játékos érkezett a Goldballból, akik remélhetőleg erősítést jelentenek majd számunkra, és akadt egy olyan játékos is, akitől megváltunk a nem megfelelő hozzáállása miatt. Az első tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy jó szellemű, szorgalmas csapat a miénk, olyan gyerekek alkotják, akik szeretnének fejlődi és tesznek is ezért a hétköznapokban. Szeretnénk már a tavaszi szezonban is megvillantani oroszlánkörmeinket, reméljük, hogy fejlődésünk töretlen marad és jövőre a saját korosztályunkban már meghatározó szereplője tudunk lenni a bajnokságnak. |
![]() |