Hírek - U17, U16: Vége a bajnokságnak
2016.06.05   23:14

U17

Győzni tudott U17-es csapatunk az év utolsó bajnokiján, így bebiztosítva az ezüstérmet.

Bár a bajnoki címért folytatott küzdelem sikertelennek bizonyult, az utolsó fordulóra is maradt tétje a bajnokságnak, mégpedig az, hogy sikerül-e megtartani a második helyet. Ehhez az kellett, hogy csapatunk legyőzze a középmezőnyhöz tartozó Budaörsöt, mivel ha itt nem szerzünk pontot és a Szolnok győzni tud Vecsésen, akkor visszacsúsztunk volna a harmadik helyre.

Az első félidő kevés izgalmat tartogatott a nézők számára, ugyanis nem sok helyzetet alakítottak ki a csapatok. Mégis, a 18. percben sikerült megszerezni a vezetést Czinege góljával, egy szép támadást követően. A mérkőzést itt le is tudta csapatunk, ugyanis több említésre méltó dolog nem történt sem az első, sem pedig a második félidőben. Így, ha nehezen is, de hozta utolsó mérkőzését a csapat, ami azt jelenti, hogy a 2015/2016-os évben, az MLSZ U17 II. o. Közép A csoport ezüstérmes csapata az Airnergy FC!

U17 II. o. Közép A csoport, 30. forduló:

Budaörs - Airnergy FC 0-1 (0-1)

kezdő: Jurassa (Tugyi 74') - Kiss (Dévényi 46'), Petike, Csopey, Szabó - Blonski - Czinege, Lesti, Göncző (Magony 60'), Jurecska (Potocska 90') - Zsíros

gólszerző: Czinege (18')

"Szezon utolsó meccsén minimum egy pontot kellett szerezni a második hely eléréséhez. Kiegyenlített játék folyt az első félidőben, sok helyzet nem alakult ki, egy szép támadás végen vezetést szereztünk. A második félidőben mar nem történt említésre méltó dolog, de a mérkőzést sikerült megnyerni de nem túl meggyőző játékkal. Összegében csak gratulálni tudok a csapatnak az egész éves teljesítményért, meg a második helyért." - Simon Péter, asszistens edző

 

 

U16

Lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzését az U16-os csapatunk. A Veresegyháza elleni találkozó tétje az volt, hogy a 9. vagy a 10. helyen fejezi be a bajnokságot az együttes, de sajnos elmaradt a győzelem, így maradt az utóbbi.

Hiába lépett fel támadólag együttesünk már a mérkőzés elejétől, rendre kihagytuk a helyzeteket. Az első félidőben három egy az egy elleni helyzetet is elpuskáztunk, amit meg is bosszultak a vendégek. Először a 25. percben volt eredményes a Veresegyháza, majd a félidő vége előtt megduplázták az előnyüket.

A második játékrészben is góllal büntették a vendégek a kihagyott helyzetünket. a 60. percben. Erre sikerült válaszolnunk a 65. percben, Kelemen révén, ám mielőtt az egyenlítés reménye felcsillanhatott volna, ellenfelünk újra eredményes volt, ezzel végleg eldöntve a találkozót.

U17 II. o. Közép-Kelet, 17. (halasztott) forduló:

Airnergy FC - Veresegyház VSK 1-4 (0-2)

kezdő: Hegyi - Kövesdi, Felső (Göncző 50'), Szabó, Kiss - Pauer, Varga R., Tajti, Nádolszky (Sárközi 46'), Kelemen - Kalázi (Bernáth 62')

gólszerző: Kelemen (65')

"Az első félidőben 3-szor vittük egy az egyben kapura, egy gólt se sikerült rúgni, az ellenfelünk ellenben kétszer is betalált. A második félidő elején a kihagyott helyzetek után egy újabb gólt kaptunk, ami meg is pecsételte a sorsunkat, hiába szépítettünk, ekkor már hitehagyottá váltunk. Felesleges lenne erre fogni, de sajnos a bírói hármas első félidei tevékenysége – leshelyzetek megítélése, amivel minket megakasztottak, a veresegyházi gólok előtt elengedték, valamint egy egyértelmű piros az ellenfélnek - is alaposan befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét." - Turóczi György, vezetőedző

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: